– Hogy szereted a tojást? – A tojást??? – Jól hallottad, a tojást. Keményen, vagy lágyan? – Hát, ha tényleg ez érdekel: inkább lágyan. – És mennyi ideig főzöd? – Nem szoktam mérni, de nagyjából 4-5 percig. – És közben gondolsz arra, hogy ennyi idő alatt akár két gólt is lőhetsz a következő meccseden? – Ja, hogy innen fúj a szél! Nem, nem szoktam előre fejben lejátszani a meccseket, mint ahogy a hét végihez hasonló gyors duplázást sem lehet előre eltervezni. Egyszerűen jön, és kész. – A csapatnak vagy személy szerint neked volt fontosabb a hét végi győzelem? - Is-is. Nem sikerült túl jól a nyári felkészülésem, sérült voltam, elszakadt a combhajlító- izmom, ami hátráltatta a felkészülésemet, így nem is tudtam teljes értékű munkát végezni. Most, a REAC ellen éreztem először úgy a szezon során, hogy végre minden rendben van, és ha még nem is vagyok azon a szinten, mint korábban, de már jó úton járok. A két gól mindezt csak megerősítette és önbizalmat adott a folytatáshoz. De visszakanyarodva a kérdésedhez, a csapatnak is nagyon kellett ez a siker. Így talán végre rátalálunk a régi önmagunkra. – Gondolom, a nyáron történtek, no meg a felettébb hektikus bajnoki rajt után nem is lehet más a cél. – Pontosan így van. A Vaduz elleni meccset nem lehet csak úgy, egyik pillanatról a másikra elfelejteni, nem is akarjuk, de nem is magyarázkodunk , mert valamennyien a pályán szeretnénk meggyőzni az értünk szorítókat. Persze jobb lenne, ha mindezt a saját pályánkon tehetnénk meg, de hát ezen már végképp nem lehet változtatni. Egyébként valamennyien érezzük, hogy jó irányba tartunk, de még kell egy kis idő, hogy összecsiszolódjon a gépezet. – Az új edző miatt? – Alapvetően nem változott túl sok minden azzal, hogy Valére Billen lett a vezetőedző, hiszen jól ismerjük őt valamennyien. A rendszer, a módszer ugyanaz, mint korábban, inkább a rossz dolgokat nehezebb elfelejteni, és ehhez kell még némi idő a csapat számára. – De azért más egy külföldi trénerrel dolgozni, nem? – Persze, de nem azért, mert felkészültebb, vagy olyan dolgokat mutat, amiről még sohasem hallottunk, inkább más. Végtelenül pozitív a gondolkodása, és kívülről érkezve másképp látja a magyar focit, mint a hazaiak. Én már Diósgyőrben is igyekeztem hasonló szemüvegen keresztül nézni a világot, és úgy gondolom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy utolérjük a világ élvonalát. – Diósgyőrben egyértelműen a kulcsemberek közé tartoztál. Menni fog ez Újpesten is? – Muszáj, hogy menjen. De ez is a célom, hogy itt is vezéregyéniség legyek. Ehhez persze folyamatosan jól kell játszanom, nem elég csak az átlagot hozni, de úgy érzem, képes vagyok erre. Szerencsére jó a csapat, és bár két fontos láncszem (Vanczák és Rajczi) kiesett, azért úgy gondolom, hogy az idén is erősek lehetünk. De nem vagyok türelmetlen, nem akarok semmit sem előbb megkapni, mintsem rászolgáltam volna. Kis lépésekkel haladok előre, olyan kicsikkel, mint a hétvégén. Remélem, ez elég lesz. írta: Berta Mihály forrás: Képes Sport IV. évfolyam, 35. szám (2006. 08. 30- 09. 05.)