Interjúk : A Vasas elleni mérkőzés értékelése |
A Vasas elleni mérkőzés értékelése
Luca 2006.10.16. 22:21
Az őszi szezon első hazai mérkőzésének értékelése.
Pár szóban értékeld kérlek a mérkőzést!
-Örülök, hogy nyertünk. Ebben a felállásban még nem játszottunk, de bebizonyítottuk, hogy így is tudunk nyerni. Ebből látszik, hogy jó csapatunk van! A saját játékomról nem szeretnék nyilatkozni, hagyott némi kívánni valót maga után.
Mit vársz a csütörtöki Kupa meccstől?
-Mindenképpen nyerni szeretnénk. Nehéz mérkőzés lesz, attól függetlenül, hogy NB3-ban játszik az ellenfelünk. Nekik a hazai pálya előnyt jelenthet, ezért kétszeres erőbedobással kell küzdenünk.
Milyen érzés, hogy a szurkolók dalba foglalták a neved?
-Nagyon jó érzés. Örülök, hogy Diósgyőr után Újpesten is a nevemet éneklik a szurkolók. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ne csak megszokásból énekeljék a nevem, hanem azért mert jó teljesítményt nyújtok.
|